Friends, Love and Rock & Roll

Szerda délután elkezdtem köhögni, majd mire hazaértem, már hőemelkedésem volt. Különösebben nem hatott meg a dolog, de végül egész éjjel rázott a hideg és 38,5-re felment a lázam, majd csütörtök reggel alig bírtam felkelni.

Nagy nehezen elvonszoltam magam az orvosig, akiről azt kell tudni, hogy oktató orvos és mindig van mellette egy tanuló. Mióta hozzá járok, mindig ugyanaz a szőke srác volt, a fizikai és funkcionális hasonlóságok alapján elneveztem Cséznek Dr. House után szabadon. Sajnos Cséz már önálló orvossá érett valószínűleg, mert helyette egy ellenszenves kis barnahajú csávó van, akit legfeljebb Jerry-hez tudnék hasonlítani a Parker Lewis sohasem veszítből. A doktor meghallgatta a tüneteimet, majd fél percig a légzésemet, Jerry másfél percig fülelt, majd megnézte a torkomat és azt mondta: "Nagyon kicsit piros". Már majdnem a torkának ugrottam azt ordítva, hogy "éjjel majdnem elpatkoltam, hogy merészeled az állapotomra a nagyon kicsit jelzőt használni te gyógyegér", de aztán szerencsére az IGAZI orvos közbeszólt: "Kicsit, kicsit... Azért a klasszikus influenza tüneteit már illene felismerni." Hát megint megerősített abban, hogy az én háziorvosom a legjobb fej. Ráadásul azt is megkérdezte, hogy én iskolába járok még, vagy dolgozom és kell táppénzes papír. Mivel mostanában folyton öregebbnek néznek, ezzel csak még jobban belopta magát a szívembe.

Mivel tegnap nem merték előre lezárni a papíromat, mert egyáltalán nem tűnt biztosnak, hogy hétfőre elérem az egészséges gyermek, közösségbe mehet minősítést, ma este vissza kellett mennem. Bemegyek, rám néz a doki, hogy mi újság, mire én üdvözült arccal kiabáltam: "MEGGYÓGYULTAAAAAAAAAAM" Röhögve kérdezte a részleteket, mire kifejtettem:

- Lázam már nincs, csak hőemelkedésem, a köhögésem felszakadt, csak a fejem fáj, de az is elmúlt amikor bevettem a gyógyszert.

- Akkor hétfőn már akar menni dolgozni?

- Dehogy akarok. De a főnököm ragaszkodna hozzá.

Ezzel le is zártuk az ügyet, megírta a papíromat, és távoztam. De azért be kell vallanom, bármennyire is kedvelem a doktor urat, azért az a viszontlátásra nem volt túl őszinte.

Szilveszter délutánján szóban már összefoglaltam Keksznek, hogy mik voltak a jó dolgok az évben és mik a rosszak, kevésen múlt, hogy elaludjon rajta, szóval nem fejtem ki. Órákat írhanték, de a lényeg röviden, hogy rengeteget utaztam, annyit voltam külföldön, mint még soha életemben és az esetek 95%-ában élveztem is. Az év legmeghatározóbb élménye is ehhez kapcsolódik, egyértelműen a new yorki utazás.

Családi dolgok terén "csak szimplán" mindenem megvan és ezt élvezem. Ha annyi 100-asom lenne, ahányszor megkérdezték 2010-ben, hogy mikor lesz már gyerek,  berendezhetném a gyerekszobát. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondolkoztam el rajta egyáltalán, de még mindig sokkal több az ellene, mint a mellette.

Munka terén szintén minden király, azt csinálom, amit szeretek, van egy tökéletes csapatom, akiket én válogattam össze magamnak és egy döntésemet sem bántam meg. A főnököm az egyetlen gyenge pont, de ez legyen a legnagyobb problémám az életben, hogy utálom a főnökömet.

Az merült fel bennem mostanában párszor, hogy ha egyszer fent, egyszer lent, akkor nálam lassan be kellene csapnia a villámnak, mert olyan régóta van már fent. De ez csak elmélet, gyakorlatban egy enyhe megfázáson kívül semmi problémám. Na jó, talán még az, hogy holnap hétfő...

Csak utolért a betegség, tegnap már nem tudtam aludni, mára virradóra aludni tudtam, de arra ébredtem, hogy furcsa hangokat adok ki légzés gyanánt.

Fogadjam őszinte részvétem.

Beteg leszek -e?

A) Igen, már holnap

B) Nem, csak szenvedést érdemlek

C) Igen, de csak az ünnepek és a szabadságom alatt.

Milyen szertartás keretei között kell áldozatot  bemutatnom, ha azt szeretném kérni, hogy soha többé ne kelljen a rádióban Kiss Erzsi Csoki című számát hallanom?

Ja, a kérdés vonatkozik az I wanna play the piano with two hands kezdetű remekműre is.

Vagy inkább azért könyörögjek, hogy a cd lejátszóm és a transzformersz közül legalább az egyik működjön a hidegben is és soha többé ne kelljen rádiót hallgatnom?

Remélem idén meglep valaki egy After Eight mikulással, amiről évek óta ábrándozom.

Szervizben van a kocsim, csereautónak egy Seat Ibizát kaptam. Piros, benzines és van benne tolatóradar is, tiszta 21. század. Kár, hogy tolatni csak azután tudtam vele, miután telefonos segítséget kértem a rükverc megtalálásához.

Mint afféle tős-gyökeres dízel autó sofőr, természetesen egyszer lefullasztottam, mikor el akartam indulni a lámpánál, de amúgy baromi jól megy. Nem csörög-zörög, mint a Grande, gyorsul pillanatok alatt, és nem is érzem, milyen gyorsan megyek. És nem felejtettem el lekapcsolni a világítást, tehát van rá esély, hogy holnap reggelre nem merül le az akku, mint általában, ha benzines kocsit kapok.

20 éves a Hétköznapi Csalódások, tegnap volt a "nagy" születésnapi koncert Pécsett. Ez a kihagyhatatlan buli kategóriába tartozik elméletileg, gyakorlatilag a repertoár miatt nagyon jó volt a koncert, de amúgy semmi extra, csak sok idegesítő ember a közönségben meg egy kiborító előzenekar.

A háromórás éjszakai autózást elkerülendő anyósoméknál aludtunk és ott töltöttük a fél napot. Ebédhez készülődve anyósom megkérdezte, milyen koncerten voltunk. Hétköznapi Csalódások - feleltem, hiszen a családi asztalnál nem káromkodik az ember. Anyósom hümmögött egy kicsit, majd megkérdezte: Az nem a PICSA?

Imádom a férjem családját.

Egy nehéz munkanap és egy rövid munkavacsora után fél órán át a kádban feküdni az extrahabos orgonaillatú fürdőben a Kill Bill 2 zenéjére relaxálva elég indok ahhoz, hogy újra írjak a blogba.

Bár lehet, hogy csak az adja a motivációt, hogy hivatalosan még ma be kell fejeznem egy munkát és jobban esik azzal áltatni magam, hogy a blogírás is fontos, hiszen hetek óta tervezem az újraélesztést.

Lényeg a lényeg - visszatértem és most ezt hallgatom:

http://www.youtube.com/watch?v=QphglQu3oL0

Az öreg Malcolm iránti tiszteletből álljék itt ez a cikk, ami szerintem kiemelkedően jól sikerült.

Ettike: Ma este lesz a Legenda vagyok az HBO2-n. Meg kell néznem.

Esztike: Az egy szar.

Dia: Az ultrabrutál horrorfilm. De azért Will Smithnek elég jó a segge.

Ettike: Cserébe.

Dia: Csak tudni kell jókor odanézni.

Ettike: Nem néztem sűrűn oda, de az is hátborzongató volt.

Katica: Én okádok ezektől az élőhalottas filmektől, nekem a villszmisz segge se ér meg annyit, hogy belenézzek.

Dia: Nem baj Katica, nem muszáj belenézni a villszmisz seggébe.

Ettike: Fújbazmeg, oda én sem néznék bele. Meg a külseje sem érdekel.

Katica: Na jól van, akkor nem nézek bele a segge lyukába. Haza is küldtem.

Ettike: És duzzogva felült a hévre és haza is húzott vele?

Katica: A fekete seggével.

Esztike: Szerintem a villszmisz egy okádmány a seggével együtt.

Kinek az Edward, kinek a Medvedisznóember.

Ma délután a Hervisben voltam Vikiékkel, én voltam a sofőr az új ellipszistrénerük hazaszállításánál. Sikerült olyan szinten kiborítanom az eladósrácot, hogy a röhögéstől alig bírta elmagyarázni, hogy hol tudjuk átvenni az árukiadónál a cuccot. A legszebb mondat, ami elhangzott:

Eladó: Egy nevet kérek.

Én: Miért, édesanyád nem adott, amikor megszülettél?

Már tudom, hogy nem volt hiábavaló annyiszor megnézni a Haláli fegyvert.

Újabb gyöngyszem a kabbegyíkok levelezőlistáról. Lányoktól lányoknak rovat.

Katica:

A jóképű kollégám rózsaszínű ingben van és feszül a vállán meg a hátán és sármosan mosolyog és fekete a haja. Most fogom megölni.

Dia:

Láttuk mi már ezt a kollégát fotón, vagy szinte helyrehozhatatlan mulasztást könyvelhetünk el a Katicának...?

Katica:

Átküldtemmár korábban, egyedül Dia neked jött be, mert elég nyálas fajta a drága   :D  De megkeresem majd. (...) Már nincs kép róla, mindent sikerült letörölnöm a gépemről, most, hogy a Gabika férje megmentette nekem

Ettike:

Lehet, hogy az volt a baj, hogy túl sok kép volt róla, és már vírusos lett a géped tőle :D

Katica:

Lehet, elömítette a nyál a csapágyakat

Ettike:

meg a sok babaszínű ing és hajzselé

Katica:

innen lóg ki a vasalt nádrógjá a gépembül

Ettike:

a lila-kék csíkos nyakkendőjivel együtt

Katica:

az enter meg nem működik a 25 dolláros mosolya miatt

Ettike:

Arról meg nem is beszélve, hogy a FEKETE hajszálai lógnak ki a billentyűk közül

Katica:

Na attól nemmegy az egész rendszer. Az enyém a kádba megy le alig, de csőgörénnyel tökjól ki lehet szedni a ganyét!

Ettike:

Lehet, hogy a laptopodba is ilyen kis szűrő kéne, mint amit a kádba meg a mosogatóba kell tenni

Katica:

Ja mer így hiába öntöm le a laptopot lefolyótisztítóval!

Ettike:

És a wc-kefével se sokra mész ilyenkor már

Katica:

ja, tök szar a laptopot karban tartani

Mr Sark az Aliasból felbukkant a 24 8. szériájában. Kár, hogy megöregedett, régen imádtam.

Előtte:

Utána:

Ugye értitek mi a problémám?

Tegnap délután elmentünk ügyetintézni és vásárolni a férjemmel.
Azzal kezdődött, hogy kiléptünk a házból, nagyon durván fújt a szél és én azt tettettem, mintha majdnem hanyattesnék tőle. Keksz mormogott, hogy ennyire azért nem erős a szél, mire kifejtettem, hogy neki talán nem, de én úgy le vagyok gyengülve az éhségtől, hogy nekem komoly küzdelem talpon maradni. Még ezt a témát fejtegettük a Sugárba érve, ahol a lépcsőn mentünk fel hátul (Keksz mindig ott megy, mert az rövidebb), én haldokoltam, hogy az én fizikai állapotomban ez túl megerőltető. Válasz:
"Na idefigyelj. Nézz körül. Itt nincs kamera. Agyonverlek és itt hagylak bazmeg."
Gyorsan megkajáltunk az Árkádban, OTP, stb, aztán át az Obiba, végül a Tescoba. Ahogy beléptünk, ott állt egy ijesztően dühödt arcú kisgyerek és tök egyszerre szólaltunk meg.
Keksz: "Itt a kisgyerek az Omenből."
Én: "Hello Démien."
(Szegény gyerek.)
Ezután a külső bódésoron vettünk nekem egy új övet. Beszélgettünk, válogattunk, de valahogy szó szót követett és az lett a vége, hogy a boltos néni megkérdezte, hogy elverjük -e Kekszet egy vastagabb övvel. Mondtam, hogy szerintem mindenképp. Erre a néni mondja neki, hogy jöjjön ide, ezt nézze meg... Keksz odalép megnézni, hogy mit mutat a néni, aki persze direkt olyan helyre csalta, ahol jól hozzáfért, és rácsapott egyet egy övvel a fenekére.

Ja, és holnap lesz 5 éve, hogy együttvagyunk.

Mindig arról álmodtam, hogy ha egyszer nagyon gazdag leszek, akkor majd lesz egy olyan kávéfőzőm, amibe felül betöltöm a vizet, alul betekerem a kávét és szépen lefő, ráadásként pedig az oldalán lévő csővel habosítom a tejet. Hát bekövetkezett, tegnap megvettük, ilyen szép:

Ma le is teszteltem, isteni finom kávét főz. Sőt, már a tejhabosítót is használtam. Egyelőre még csak a "tejes konyha" nevű specialitást készítettem el vele, de egyszer úgyis rájövök, hogy kell használni, és akkor én fogom a legfinomabb kávét készíteni a világon!

Idén megkaptuk a világ legkülönlegesebb karácsonyi ajándékát: Keksz és én mézeskalácsból!

A bátyám készítette, egyszerűen nem jutok túl már azon sem, hogy mennyire jó ötlet, de ráadásul még nagyon szép a kivitelezés is.

Hab a tortán, hogy még finom is a mézeskalács, szerencsére csinált többet, egyszerűbb formákkal, amit nem sajnáltunk megenni.

Köszönjük Andris :)

Az év végéhez közeledve végre megvolt az a buli, amire nyugodt szívvel és biztonsággal, mérlegelés nélkül mondhatom, hoy az év koncertje volt.

Punk karácsony a Dürer kertben - hagyománytisztelő módon december 26., Prosectura, Picsa, Rózsaszín Pittbull és persze Fegyelmező - a legszebb karácsonyi ajándék amit kaphattam. Ráadásul megint felbukkant pár olyan ember, akit évek óta nem láttam, mint pl. a volt iskolatársam Ambrus, akivel 16 évesen együtt kezdtünk a Trafóba meg a Lyukba járni. Túl sokat nem beszélgettünk arról, hogy kivel mi van, csak ugráltuk végig a koncerteket, ahogy régen - már csak a lakat hiányzott a nyakamból, hogy kék-zöldre verje a mellkasomat. Ott volt még Joli is, akivel szintén legalább 5 éve nem találkoztam, pedig régen sokat buliztunk együtt - semmit nem változott, a humora is a régi, hiányzott!

Ilyen emberekkel már alapból bármi jó lett volna, de a zenekarok is úgy váltották egymást a színpadon, hogy egy percre sem lehetett fellélegezni - a Pittbull feléig összesen háromszor jutottam ki, akkor is csak a pultig. Amikor viszont kikeveredtem, belefutottam Brigibe és Kócosba, akiknek gondolkodás nélkül daráltam a Pittbull szövegeket, néha Cumi vokáljaival - és még jól is szórakoztak. Jó lenne most pár poént kiemelni, vagy képet berakni, ami szimbolizálja az este önfeledt hangulatát, de egyszerűen szavakba foglalhatatlan, hogy mennyire éreztem jól magam. Karfiolt idézném, talán ez mondja el legjobban mit éreztem:
"Újra 1999-et írunk!"

Hozzánk ezen az éjszakán érkezett a Mikulás, mikor reggel kilenc körül kikóvályogtam kávét csinálni, egy kis csomagot találtam a csizmám mellett. Első ránézésre határozottan nem csokoládé. Kivettem a zacskóból - egy barna kartondoboz. MI LEHET EZ??? Kinyitottam, és, és, és, és:

A jobb szélső méghozzá!

KÖSZÖNÖM!!!